Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria


Ivanović - Schnyder finálé Linzben

2010.10.16. 22:49 - rdani

Címkék: tenisz

A 220 ezer dollár összdíjazású linzi női tenisztorna elődöntőjében a korábban két kiemeltet is legyőző Roberta Vinci ellenfele a korábbi világelső Ana Ivanović volt. A hetedik helyen kiemelt szerb teniszező kezdte jobban a mérkőzést, hiszen az első játszmában hárította…

Federer - Murray a sanghaji döntőben

2010.10.16. 22:47 - rdani

Címkék: tenisz

A Sanghajban zajló ATP 1000-es férfi tenisz mesterverseny elődöntőjében a második helyen kiemelt Novak Djoković ellenfele a harmadik helyen rangsorolt Roger Federer volt, a mérkőzés tétje pedig a döntőbe jutás mellett a világranglista második helye is volt a US Open…

Wozniacki hivatalosan is világelső

2010.10.12. 09:48 - VASARELY

Címkék: tenisz

A pekingi női tenisztorna (esőzés miatt) hétfőre halasztott döntője miatt egy kicsit késve adta ki a WTA az erre a hétre érvényes hivatalos világranglistát. Azt persze már a kínai fővárosban rendezett torna negyed döntőjekor lehetett tudni, hogy mindenképpen új világelsőt…

Wozniacki visszavágott Zvonarevának

2010.10.11. 18:02 - rdani

Címkék: tenisz

A friss világelső, Caroline Wozniacki nyerte a nők pekingi tenisztornáját, miután a fináléban legyőzte az orosz Vera Zvonarevát. A mérkőzés pikantériáját az adta, hogy egy hónappal ezelőtt a US Open elődöntőjében Zvonareva meglepetésre legyőzte Wozniackit, a dán azonban…

Djokovićé a pekingi torna

2010.10.11. 17:33 - rdani

Címkék: tenisz

A címvédő Novak Djoković nyerte a pekingi tornát, miután a hétfőre halasztott fináléban könnyed győzelmet aratott a nyolcadik helyen kiemelt David Ferrer fölött. A szerb játékos úgy állt oda az eső miatt elhalasztott döntőhöz, hogy még sosem vesztett mérkőzést a pekingi…

Nadal nyerte a tokiói tornát

2010.10.10. 20:57 - buzzz

Címkék: tenisz nadal atp monfils

Rafael Nadal és Gael Monfils találkozott a tokiói tenisztorna döntőjében. A világelső volt az esélyes ezen a mérkőzésen, ugyanis kettejük eddigi hét egymás elleni mérkőzéséből hatot megnyert a spanyol. Nadal az elődöntőben nagyon megszenvedett Troicki ellen, de a finálé…

Wozniacki döntővel ünnepli a világelsőséget

2010.10.10. 01:59 - VASARELY

Címkék: tenisz

A kínai fővárosban a hölgyek számára is rendeznek versenyt ezen a héten, a China Open díjazása ráadásul 4,5 millió dollár, tehát több mint kétszer akkora, mint a férfiaké. A szombati elődöntők után a nőknél a papírforma érvényesült, hiszen az első illetve a második…

Djokovic ismét döntős Pekingben

2010.10.10. 01:38 - VASARELY

Címkék: tenisz

Egy másik ATP tenisztorna is a végéhez közeledik ezekben a napokban Ázsiában. A pekingi 2,1 millió dollár összdíjazású teniszversenyen szintén az elődöntőket rendezték a mai napon. Az első elődöntőben Novak Djokovicra az idei wimbledoni tornán vívott maratoni hosszúságú…

Nadal-Monfils döntő lesz Tokióban

2010.10.10. 01:12 - VASARELY

Címkék: tenisz

Az 1,1 millió dollár összdíjazású tokiói tenisztornán szombaton az elődöntőket rendezték meg. Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadalnak nem volt könnyű dolga a szerb Victor Troicki elleni mérkőzésen, amely végül csupán a döntő szett rövidítésében dőlt el. A…

Négy között Nadal a tokiói tenisztornán

2010.10.09. 09:06 - faga

Címkék: tenisz

Könnyedén jutott be a több mint 1 millió dollár összdíjazású tokiói tenisztorna elődöntőjébe a világelső, idén három Grand-Slam tornát nyerő Rafael Nadal. A spanyol klasszis ellenfele az orosz Dimitrij Tursunov volt. Az első szettet Nadal annak ellenére nyerte 6-4-re, hogy…

Monfils a négy között Tokióban

2010.10.09. 09:05 - faga

Címkék: tenisz

Az 5. helyen kiemelt francia Gael Monfils szintén bejutott a legjobb négy közé, miután három szoros szettben legyőzte a világranglistán az első 10 közül hosszú idő után kiszoruló amerikai Andy Roddick-ot. Az első szettben a francia és az amerikai is hozta adogatásait, így a…

Djokovic elődöntős Pekingben

2010.10.09. 09:03 - faga

Címkék: tenisz

A Pekingben zajló 2 millió 100 ezer dollár összdíjazású tenisztornán a férfiak versenyében könnyedén jutott a legjobb négy közé a világranglista második helyén rangsorolt, Pekingben az első helyen kiemelt Novak Djokovic. A szerb kiválóságnak ezúttal Gilles Simon volt az…

Papírforma győzelmek a Távol-Keleten

2010.10.08. 09:51 - rdani

Címkék: tenisz

A több mint 2 millió dollár összdíjazású pekingi ATP 500-as kategóriájú férfi tenisztorna második fordulójában a második helyen kiemelt Andy Murray ellenfele a spanyol Albert Montanes volt. Montanes kezdte jobban a mérkőzést, hiszen 5-3-ra vezetett az első játszmában, ekkor…

Wozniacki az új világelső!

2010.10.08. 09:48 - rdani

Címkék: tenisz

A Pekingben zajló női tenisztorna harmadik fordulójában az első helyen kiemelt Caroline Wozniacki a cseh Petra Kvitovával találkozott. A két játékos legutóbbi mérkőzését meglepetésre Kvitova nyerte, aki ezúttal is jól kezdett, már a mérkőzés első játékában elvette ellenfele…

Wozniacki nyert Tokióban, világelső lehet

2010.10.03. 09:55 - VASARELY

Címkék: tenisz női tenisz

A Tokióban zajló 2 millió dollár összdíjazású kiemelt női tenisztorna döntőjében az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki három szettben legyőzte az orosz Jelena Gyementyevát, és ezzel karnyújtásnyira került attól, hogy pályafutása során először átvegye a vezetést a…

Szerbia először döntős a Davis Kupában

2010.09.20. 17:34 - VASARELY

Címkék: tenisz davis kupa

A tenisz Davis Kupa világcsoportjában az elmúlt hétvégén az elődöntőket rendezték meg. Az már szombaton eldőlt, hogy a francia válogatott ott lesz a döntőben, hiszen 3-0-s előnyt szerzett Argentína ellen. A US Open döntős Novak Djokovic-csal felálló szerb válogatott ugyanakkor…

Zvonareva is a négy között az U.S. Open-en

2010.09.08. 23:18 - faga

Címkék: tenisz

Vera Zvonareva jutott be harmadikként a hölgyek közül az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság  (U.S. Open) elődöntőjébe, miután sima két szettben legyőzte a torna 31. kiemeltjét, Kai Kaneppit. A 7. helyen rangsorolt orosz játékos nagyszerűen kezdte a mérkőzést, hiszen háromszor…

Monfils - Djoković, Söderling - Federer a negyeddöntőben

2010.09.07. 12:04 - rdani

Címkék: tenisz us open 2010

Az év utolsó tenisz Grand Slam versenyén, az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon hétfőn negyedik fordulós mérkőzéseket játszottak a férfiaknál. A harmadik helyen kiemelt Novak Djoković ellenfele az a Mardy Fish volt, aki június óta négy tornadöntőt játszott, ebből pedig kettőt…

Wozniacki nyerte a női rangadót

2010.09.07. 11:58 - rdani

Címkék: tenisz us open 2010

A US Open női egyes versenyében is a legjobb nyolc közé jutás volt a tét a hétfői napon, a slágermérkőzésen az első kiemelt, tavalyi döntős Caroline Wozniacki a 2006-os győztes Maria Sharapovával találkozott. Az első játszmában Wozniacki 2-1 után nyert játékot fogadóként,…

Murray most sem nyer Grand Slamet

2010.09.06. 13:17 - rdani

Címkék: tenisz us open 2010

A US Open vasárnapi programjában a férfi egyes torna felső ágának harmadik fordulós mérkőzéseit rendezték, pályára lépett a világelső Rafael Nadal is, aki tovább folytatja küzdelmét a karrier Grand Slamért.       A spanyol, aki az utóbbi két…

süti beállítások módosítása