Vera Zvonareva jutott be harmadikként a hölgyek közül az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság (U.S. Open) elődöntőjébe, miután sima két szettben legyőzte a torna 31. kiemeltjét, Kai Kaneppit. A 7. helyen rangsorolt orosz játékos nagyszerűen kezdte a mérkőzést, hiszen háromszor el tudta venni ellenfele adogatójátékát, így 41 percnyi játékot követően 6-3-as szett győzelemmel várhatta a második játszmát. A folytatásra azonban szinte varázsütésre feltámadt az észt Kanepi: adogatójátéka klasszisokkal jobb lett és sokkal több nyerő ütést mutatott be. A javulás persze az eredmény alakulásán is meglátszott, hiszen Kanepi háromszor el tudta venni Zvonareva adogatójátékát, igaz a magasabban jegyzett orosz játékos is észnél volt. Zvonareva 9 breaklehetőségéből négyet kihasznált, így ha egy fokkal nehezebben de megnyerte a második szettet is és végül 1 óra 50 percnyi játékot követően bejutott a torna elődöntőjébe. Zvonareva a négy között a Wozniacki – Cibulkova mérkőzés győztesével találkozik majd.
Utolsó kommentek