A tenisz Davis Kupa világcsoportjában az elmúlt hétvégén az elődöntőket rendezték meg. Az már szombaton eldőlt, hogy a francia válogatott ott lesz a döntőben, hiszen 3-0-s előnyt szerzett Argentína ellen. A US Open döntős Novak Djokovic-csal felálló szerb válogatott ugyanakkor hazai pályán került hátrányba (1-2) a vasárnapi két egyes előtt. A szerbek legjobbja aztán a Tomas Berdych elleni egyes mérkőzésen is bajba került, hiszen az első játszmát elveszítette (4-6), majd ezt követően egy lehetetlen labdára is rámenve komoly esést szenvedett el. Ettől azonban sokkal inkább felpörgött Djokoivic, aki innentől kezdve nem engedett sok teret cseh ellenfelének és végül négy szettben győzött. A mindent eldöntő ötödik mérkőzésen hasonló játékot láthatott a belgrádi közönség Janko Tipaszarevics-től, aki Radek Stepanek-et verte meg 6-0, 7-6, 6-4 arányban. A vasárnapi két egyest megnyerő Szerbia csapat ezzel 3-2-re győzött és így története során először jutott be a Davis Kupa döntőjébe. A finálét december 3-5. között rendezik, ahol Szerbia és (az argentinokat végül 5-0-ra legyőző) Franciaország találkozik majd egymással. A helyszín a szerbek számára lesz kedvező, hiszen a Belgrád Arénában fogadhatják a francia csapatot is.
Szerbia először döntős a Davis Kupában
2010.09.20. 17:34 - VASARELY
Címkék: tenisz davis kupa
A bejegyzés trackback címe:
https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr292310423
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek