A 600 ezer dollár összdíjazású Sydney-ben zajló női premier tenisztorna elődöntőit rendezték meg magyar idő szerint csütörtök hajnalban. A felső ágon igazi presztízscsatának ígérkezett a torna első és harmadik kiemeltjének találkozója, Serena Williams és Jelena Gyementyeva elődöntője azonban a vártnál jóval simább lett. Az első kiemelt amerikai nehézkesen jutott el négyig, az első fordulóban Stosur, és a negyeddöntőben Wozniacki ellen összesen 7 meccslabdát is hárított. Gyementyeva viszont önbizalommal telve érkezhetett Sydney-be, hiszen az olimpiai bajnok lett az év első tornagyőztese Aucklandben a múlt héten. A Radwanskát is legyőző orosz az első játszmát simán nyerte, háromszor elnyerve Serena adogatását, így még egy brék is belefért a 6/3-as szettbe. Azt azonban senki nem gondolta volna, hogy a második szett még ennél is könnyedebb lesz, Gyementyeva hamar elhúzott 5/0-ra, majd 6/1-gyel fejezte be a meccset. Gyementyeva így újra döntőbe jutott, és akár két tornagyőzelemmel is készülhet az Ausztrál Openre.
Előbb rendezték a sydney-i női tenisztorna alsóági elődöntőjét, melyet a verseny második kiemeltje, az orosz Dinara Safina játszott az elődöntő egyetlen nem kiemelt, és nem is top20-as játékosával, a japán Ai Sugiyamával. Safina bátyjával, Marattal a Hopman Kupán nyitotta az évet, ahol a döntőig meneteltek. Sydneyben nem volt nehéz sorsolása Safinának, Sugiyama menetelésében viszont a szerencse is közrejátszott, a 8 között ugyanis az 5. kiemelt Szvetlana Kuzynecovával mérkőzött volna, az orosz azonban sérülés miatt ki se állt a meccsre. Az elődöntőben Safina kezdett magabiztosabban, 6/4-re húzta be az eső szettet. A második játszma már keményebb volt, 2-2 brék után tie break döntött, azt viszont simán hozta a tavalyi Roland Garros döntős Safina, így 1 óra 44 perc játék után 6/4 7/6-tal jutott a döntőbe, ahol tehát megismétlődik az olimpiai döntő. A sydney-i torna fináléját pénteken délelőtt negyed tíztől élőben mutatjuk az Eurosport 2-n, majd megismételjük az Eurosporton.
Utolsó kommentek