A férfi alpesi sí világkupa mezőnye ezen a hétvégén, január 16-ától 18-ig tehát Svájcban, a legendás wengeni lejtőn száll újra harcba a VK-pontokért. A helyszín attól különleges, hogy a sorozat leghosszabb lesikló-pályáját kell teljesítenie a versenyzőknek, nagyjából fél perccel tart tovább leérni Wngenben, mint bárhol máshol a világban. A pályán történt kisebb változások ellenére a FIS versenyigazgatója, Helmut SCHMALZL szerint izgalmas marad a viadal.
4.2 embert próbáló kilométer hosszúságú a wengeni lesiklópálya. Nem hiszem, hogy tönkretennénk a lejtőt azzal, hogy az utolsó 50 méteren növeltük a biztonságot.
Ezt a bizonyos utolsó pályarészt Ziel-S-ként ismerik a sísport rajongói, tulajdonképpen egy S-betűt formál a cél. Azonban a korábbi évek bukásai, valamint egy osztrák síző 1991-es halála miatt is ideje volt az átalakításnak.
Saját érdekeink is az átépítés mellett szóltak – kezdi Urs Naepflin, a pálya versenyigazgatója. – A FIS egyáltalán nem szólt bele a dolgunkba, sokkal inkább együttműködésről beszélhetünk. Nem nagyon értem azokat az embereket, akik szerint ezzel a változtatással tönkretettük a versenyt. Akik ez utóbbi állásponton vannak, azok a szenzáció és a nézősereg kiszolgálásának oltárán szeretnék feláldozni a versenyzőket, akiknek a testi épségét veszélyeztette a célvonal utáni kanyar. Mi a sportág érdekei és a versenyzők épségének megőrzése miatt cselekedtünk.
A változtatások mellett essék azért szó sportról is. Megtartották ugyanis a wengeni alpesi sí világkupa leginkább várt számának, a lesiklásnak az első edzését. Az idén eddig nem igazán villogó svájci Didier Cuche ezúttal edzés első lett, megelőzve a szlovén Andrej Jermant és honfitársát Didier Defagot. Bode Miller 8-ként, Axel Lund Svindal pedig 14-ként zárta a tréninget.
Az Eurosporton kedves nézőink élőben ellenőrizhetik le a szervezők igazát, a szombaton 12.15 kezdődő lesikló-verseny során.
Utolsó kommentek