Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Söderling győzött, még továbbmehet

2010.11.23. 23:23 - rdani

Címkék: tenisz

A B csoport második mérkőzését játszották kedden este Londonban a férfi teniszezők Mesterek Kupáján, amelyen a negyedik helyen kiemelt Robin Söderling ellenfele a hetedik helyen rangsorolt David Ferrer volt. Mindkét teniszező vereséggel kezdte a tornát (Andy Murray és Roger Federer ellen), így a reális továbbjutási esélyhez mindkettőjüknek győzelemre volt szüksége. Az első játszmában Söderling adogatóként esélyt sem adott a spanyolnak, fogadóként viszont hat lehetősége is volt játékot nyerni. Ebből azonban csak egyet tudott kihasználni, de így is megnyerte a játszmát, 7-5 arányban. A második játszma is hasonlóan alakult, mint az első, ez is 7-5-tel lett Söderlingé, így a svéd 1 óra 41 perc játék után győzött 7-5, 7-5-re, és életben tartotta továbbjutási reményeit. A továbbjutók személye az utolsó fordulóban dől majd el, akár még a két győzelemmel kezdő Federer is kieshet, ha nagyon kikap Söderlingtől, és Murray is simán veri Ferrert, viszont ha a svéd és a skót kikap, akkor még Ferrer is továbbmehet a második helyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr342469268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása