Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Philadelphiában dől el a Nemzeti Liga sorsa

2010.10.22. 11:54 - rdani

Címkék: baseball

Az Észak-amerikai profi baseball bajnokság (MLB) rájátszásában a San Francisco Giants 3-1-es vezetésnél fogadta a Philadelphia Phillies csapatát csütörtökön a Nemzeti Liga döntőjének ötödik mérkőzésén. Ismét a két sztár dobójátékos, Tim Lincecum (SF) és Roy Halladay (Phillies) lépett pályára kezdőként, csakúgy, mint az első mérkőzésen, akkor a Giants győzött. Az első inning után úgy tűnt, hogy ezúttal is hasonlóan alakulhat a mérkőzés, hiszen vezetést szerzett a Giants. A harmadik játékrészben azonban porszem került a hazaiak védekező gépezetébe, három pontot szerzett a Phillies, és átvette a vezetést. A negyedik játékrészben szépíteni tudott a Giants, majd jött négy pont nélküli inning. Ráadásul az utolsóban Werth hazafutásának köszönhetően ismét két pontosra növelte előnyét a vendég csapat, majd Lidge tökéletesen dobta le a kilencedik inning második részét, így 4-2-re a Philadelphia győzött. A négy győzelemig tartó párharc állása 3-2 a San Francisco javára, a hatodik (és ha szükség van rá, a hetedik) mérkőzést Philadelphiában rendezik meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr52390623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása