Szerdán az ötödik szakaszt rendezték meg a lengyel kerékpáros körversenyen, Astrzebie Zdrój és Ustron között 149 kilométer várt a mezőnyre. A hegyes szakaszon egy három fős szökevény csoport igyekezett ellépni a mezőnytől, azonban Bodnar, Swift és Ongarato előnye sosem került négy perc fölé. A Garmin csapat sokat tett azért, hogy a szökevényeket utolérjék, majd az utolsó emelkedőn ír versenyzőjük, Daniel Martin támadott, méghozzá sikeresen. Martin végül 20 másodperces előnnyel érkezett célba, és nemzetközi versenyen első komoly sikerét érte el. Martin mögött a Lamprés Grega Bole ért be a második, és a Liquigasos Sylvester Szmyd a harmadik helyen, összetettben Martin átvette a vezetést, 14 másodperccel vezet Bole előtt.
Csütörtökön rendezték az első hosszú szakaszt a portugál kerékpáros körversenyen, a Volta a Portugalon, Gouveia és Oliveira de Azemeis között 188 kilométert kellett megtennie a kerekeseknek. A szakaszt egy komoly és több kisebb hegy tarkította, a szakasz harmadánál lévő második kategóriáson tudott meglépni a mezőnytől az ukrán Oleg Chuzhda, aki végül 1:24 perces különbséggel ért célba a hazai pályán versenyző Sergio Ribeiro előtt, a szintén portugál Candido Barbosa lett a harmadik. Összetettben is Chuzhda vette át a vezetést, előnye több mint másfél perc Barbosa előtt, a verseny pénteken hegyibefutós szakasszal folytatódik.
Utolsó kommentek