A strandfoci világbajnokság A csoportjában az éremesélyes Portugália Uruguayjal csapott össze. Az első harmadban meglepetésre a Dél-amerikai csapat szerezte meg a vezetést, Coco ért oda a hosszú oldalon egy lecsúszott lövésre. A második harmad közepén tudott csak kiegyenlíteni a portugál csapat, Belchior értékesített egy szabadrúgást. A hátralévő időben mindent megtettek a portugálok, majdnem kétszer annyit lőttek kapura, mint az uruk, a győzelem azonban óriási meglepetésre mégis Uruguayé lett, Coco egy szabadrúgásból talált be, így 2-1-re Uruguay győzött.
Szintén az A csoportban találkozott az Uruguay-t legyőző Salamon-szigetek a hazai pályán szereplő Egyesült Arab Emirátusokkal. A 11. másodpercben Ali Karim révén a hazaiak szereztek vezetést, 28 másodperccel később azonban egyenlített az óceániai csapat, a kapus Hale góljához kollégája, Abbas hibája is kellett. Innentől azonban csak az arab csapat volt a pályán, Karim duplázott az ötödik percben, majd öt másik játékos is betalált, miközben a Salamon-szigetek nem tudott gólt szerezni. A vége 7-
A B csoportban is rendeztek egy Latin-Amerika – Ibéria összecsapást, El Salvador ellenfele ugyanis Spanyolország volt. Ruiz még a kiscsapatnak szerzett vezetést, azonban a kezdőrúgásból Amarelle egyenlített. A második harmadban is megtörtént ugyanez, csak akkor Javi Torres egyenlített, majd spanyol vezetést követően jött az egyenlítés másodpercekkel később. 3-3 után viszont a spanyolok összekapták a védekezésüket, négy gólt szereztek és egyet sem kaptak, így 7-3-ra nyertek, El Salvador pedig két vereséggel biztosan búcsúzik.
A csoport másik meccsén a Spanyolországot büntetőkkel legyőző Japán Elefántcsontparttal találkozott. Az afrikai csapat szerezte meg a vezetést Aka révén a 10. perc legvégén, a japánok viszont négy másodperccel egyenlítettek Makino góljával. A második harmad ötödik percében ismét Elefántcsontpart szerezte meg a vezetést, Outtara volt eredményes. A harmadik játékrészben aztán Japán érvényesítette a papírformát, Toma és Tabata révén megfordította a meccset, és elsőként került be a legjobb nyolc közé. Elefántcsontpart Spanyolországgal vív szerdán ki-ki meccset.
A C csoportban játszották a nap rangadóját, amelyen két európai strandfoci nagyhatalom csapott össze, Olaszország Oroszországgal találkozott. Már a második percben megszerezte a vezetést az olasz csapat, Palmacci góljával. Ezután 23 perc gólcsend következett, a harmadik harmadban viszont megfordították a meccset az oroszok. Leonov a 25. percben egyenlített, majd a 28. percben 20 másodperc alatt eldöntötte a meccset Oroszország, Shkarin és Krasheninnikov góljával. A vége 3-1 az oroszoknak, akik ezzel bejutottak a legjobb nyolc közé.
A C csoport kora délutáni találkozóján két 0 pontos csapat találkozott, Costa Rica Argentínával mérkőzött meg. Az első harmad még kiegyenlített játékot hozott, azonban a második és a harmadik játékrészben szinte csak Argentína volt a pályán. Federico Hilaire szerezte meg a vezetést a 14. percben, majd egy perccel később testvére, Ezequiel duplázta meg Argentína előnyét. A harmad végén 3-0-ra vezetett a Dél-amerikai csapat, amely a harmadik játékrészben megduplázta előnyét, így 6-0-ra győzött, és életben tartotta reményeit.
A Dubaiban zajló strandfoci világbajnokság szerdai játéknapjának záró mérkőzését a D csoportban rendezték, Bahrein a háromszoros címvédő Brazíliával találkozott. Három és fél perc alatt megmutatkozott a két csapat közötti különbség, a három éve gólkirályi címet szerző Buru mesterhármasával 3-0-ra vezetett Brazília. Bruno még az első játékrészben betalált, a mérkőzés felénél 4-0 volt az állás. A meccs második felében is 4 gólt rúgott a brazil válogatott, a végén Almughawi szépített, így 8-1-re nyertek a brazilok és továbbjutottak.
A D csoport első keddi mérkőzésén a Brazíliától vereséget szenvedő Nigéria ellenfele a Bahreint nehezen legyőző Svájc volt. Már a meccs elején eldöntötte a találkozó végkimenetelét a svájci csapat, 13 másodperc után már 2-0 volt az állás, hét perc után már 5-0 állt az eredményjelzőn. Biztos vezetése tudatában azért visszább vett a svájci csapat, a második harmadban 2-2 gól született, a harmadikban pedig már nem tudott egyik csapat sem betalálni. A vége 7-2 Svájcnak, Stankovic négy gólt is szerzett, ezzel a svájciak már továbbjutók.
Utolsó kommentek