Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Kiesett Carlos Sainz...

2009.01.16. 06:48 - VASARELY

Címkék: dakar carlos sainz

A szerdai, a rendezők által előirt pihenőnapot követően a 12. szakasszal folytatódott a Dakar Rali. A 253 kilométeres szelektív szakaszt tartalmazó etap meglepetése volt, hogy az összetettben élen álló, idén eddig hat szakaszt is megnyerő Carlos Sainz is feladta a versenyt. A 79. kilométernél ugyanis a spanyol versenyző egy kisebb szakadékba zuhant, és a borulás következtében navigátorának, Michel Perinnek eltört a lapockája, így Sainzék feladták a versenyt. A másik Mitsubishis, Joan Roma ugyanezen a helyen majdnem követte Sainz manőverét:

A GPS pontok alapján tudtuk, hogy van egy-két nagyon veszélyes rész a szakaszon – magyarázza az okokat a kétszeres rali-világbajnok spanyol – A GPS által leírt ívet követtük, de túlságosan a jobb oldalon haladtunk. Láttuk, hogy a folyómeder megy körbe, ez megtévesztő volt. Követtük az ívet, és egyszer csak leestünk. Az út hirtelen elfogyott alólunk, mi pedig 4 méter mélyre zuhantunk. Balszerencsénket tetőzte, hogy Michel lapockacsontját törte. Az autó bírta volna még a továbbhaladást, de az orvosok nem engedték Michelt visszaülni.
 
A szakaszt Giniel De Villiers nyerte, aki Sainzhoz hasonlóan a Volkswagen gyár versenyzője. A dél-afrikai autós az utolsó 60 kilométeren remekül élt Mark Miller hibájával, és 18 percet vert márkatársára, amivel az összetettben is megelőzte az amerikait. Szalay Balázsék a 14. helyen végeztek, míg Palik Lászlóék elakadtak a dűnéken, így közel nyolc órás hátránnyal az ötvenedikként értek célba. A Liszi-Fenesi páros is befejezte a szakaszt, ők a 77. helyen zártak.

Carlos Sainz kiesésével két Volkswagenes csapattársa, Giniel De Villiers és Mark Miller küzd az első helyért az autósoknál. A csütörtöki nap után De Villiers áll jobban, két és fél perc az előnye Miller előtt. A Hummer-el versenyző Robby Gordon a harmadik, Palikék összetettben a 12. helyen állnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr69881117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása