Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Kim Clijsters a világbajnok

2010.10.31. 20:57 - faga

Címkék: tenisz

Az idei U.S. Open-t követően az év végi világbajnokságon sem talált legyőzőre Kim Clijsters. A belgák egykori világelsője a dohai torna döntőjében azzal a Caroline Wozniacki-val találkozott, akit Flushing Medows-ban két szettben győzött le, elhódítva pályafutása második US Open trófeáját. Az első szettet ezúttal is Clijsters nyerte, annak ellenére, hogy kiegyenlített csata folyt a pályán. A belga azonban kettővel többször tudta elvenni Wozniacki adogatójátékát, így 6-3-ra megnyerte a nyitó játszmát. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második szettben Kim Clijsters tovább hengerelt, már 4-1-re is vezetett, ám az Í-re a pontot nem tudta feltenni, a világelső egy jó sorozattal ugyanis egyenlített. 4-4-után még mindig volt esélye a mérkőzés lezárására a belgának, ám sokat rontott, Wozniakci pedig kihasználta ellenfele hibáit, és végül 7:5-re megnyerte a szettet, ezzel egyenlített. 

A harmadik egyben döntő játszmára Clijsters összekapta magát, kétszer el tudta venni dán ellenfele adogatójátékát, és mivel Wozniacki-nak ez csupán egyszer sikerült, a belga 6-3-ra megnyerte a döntő szettet, így két óra húsz percnyi játékot követően ő nyerte az év végi világbajnokságot is. 

Kiljsters 2006 után indult el ismét az évadzáró tornán, akkor az elődöntőben szenvedett vereséget, idén viszont mindenkinél jobbnak bizonyult, így 2002 és 2003 után pályafutása harmadik világbajnoki címét ünnepelhette. Kim Clijsters-nél többször csak Martina Navratilova, Steffi Graf és Chris Evert rendelkezik több világbajnoki címmel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr822412430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása