Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

MLB: előnyben a Giants

2010.10.28. 13:36 - rdani

Címkék: baseball

Szerdán megkezdődött az Egyesült Államok egyik leginkább várt éves sporteseménye, a World Series, azaz a profi baseball liga (MLB) nagydöntője. Idén két olyan csapat jutott el a fináléig, amelyek eddigi történetük során viszonylag kevés sikert értek el a ligában. A Nemzeti Liga bajnoka, a San Francisco Giants 1954-ben nyert utoljára bajnokságot (igaz, az utóbbi 21 évben harmadszor lett az NL legjobbja), míg a Texas Rangers története során először került be a bajnokság fináléjába. A négy győzelemig tartó párharc első mérkőzését előzetesen a két sztár dobójátékos, Tim Lincecum és Cliff Lee párharcának gondolták a szakértők, azonban ebből végül semmi nem lett. Már a találkozó elején jöttek a pontok, 3 inning után 2-2 volt az állás, azonban a sorsdöntő ütések az ötödik játékrészben érkeztek, a hazai Giants részéről. Lee-nek nem ment ebben a játékrészben, három engedélyezett futás után úgy cserélték le, hogy még két játékos volt a bázisokon. Ekkor érkezett ütni Juan Uribe, aki a frissen beállt O'Day labdáját hazafutásra ütötte, így ezt a játékrészt 6-0-ra nyerte a Giants. A következőben aztán a másik dobó, Tim Lincecum is feladott két futást, így őt is lecserélték, és bár a mérkőzés végén dobó specialisták (relieverek) sem mind hoztak igazán jó teljesítményeket, ez már csak a végeredményt befolyásolta: az utolsó két inningben 3-3 pontot szereztek a csapatok, ami végül 11-7-es Giants sikert jelentett. A sorozat csütörtökön folytatódik, szintén San Franciscóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr912405316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása