Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Ismét a Lakers a bajnok!

2010.06.18. 11:57 - rdani

Címkék: kosárlabda kosárlabda nba

Csütörtökön a nagydöntő hetedik mérkőzésével befejeződött az Észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) 2009-2010-es szezonja, a finálé utolsó mérkőzésén a Los Angeles Lakers hazai pályán fogadta a Boston Celtics csapatát. Szorosan indult a döntő találkozó, az első negyed második felében azonban remekül védekezett a Celtics, Glenn Davis hat pontjának is köszönhetően 23-14-re a Boston vezetett 12 perc után. A második játékrészt egy 11-0-s rohanással kezdte a Lakers, amely így átvette a vezetést, a félidőre azonban hat pontos előnyt épített fel a vendég bostoni csapat. A harmadik negyedben négy pontra zárkózott fel a Lakers, így a döntő utolsó mérkőzésének utolsó játékrésze döntötte el a bajnoki cím sorsát. A fontos pillanatokban Ron Artest szerzett kosarakat, egy perccel a vége előtt az ő triplájával vezetett hat ponttal a Los Angeles, a végén pedig a hazai játékosok magabiztosan értékesítették a büntetőiket, így hiába dobott az utolsó percben hármasokat Wallace, Ray Allen és Rondo a vendégek részéről, a Lakers 83-79-re győzött. A Los Angeles-i csapat története 16. bajnoki címét szerezte meg, és a 2000 és 2002 között zsinórban három megszerzett bajnoki cím óta először tudott egymás után két nagydöntőn győzni. A döntő legértékesebb játékosa (MVP) Kobe Bryant lett, aki immárom ötszörös bajnoknak mondhatja magát a Los Angeles Lakers színeiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr252091205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása