A hazai pályán idén csupán hét vereséget számláló Magic első perctől az utolsóig hátrányban volt kénytelen játszani. Eleinte Paul Pierce, majd pedig Ray Allen húzta a Boston szekerét támadásban, miközben a 2008-as bajnok csapat-védekezése egészen szenzációsan működött. Védték a passzsávokat, egy-egy ellen tudták 1 mezőnykosáron tartani a liga legjobb centerének tartott Dwight Howard-ot, s nem kaptak egyetlen hárompontost sem a teljes első félidőben. Vezettek is a vendégek 9 ponttal a forduláskor.
A harmadik negyed elején Jameer Nelson két hármasával gyorsan feljött az Orlando 5 pontra, ám a Celticsnek erre is volt válasza. Pierce, Garnett és Allen állt a vendégcsapat élére, s gyorsan 20 pontosra duzzasztották a különbséget a harmadik negyed vége felé. Ennek következtében hiába vágott ki huszáros hajrát a Magic a záró negyedben, utolérni már nem tudták a massachusettsieket. A 92-88-as Boston siker következtében az Orlando pályaelőnye azonnal eltűnt, s nagy kérdés, hogy kedden, a második mérkőzésen mire megy egymással a két csapat.
A statisztikák mindenesetre nem túl kedvezőek Orlando-szemüvegen keresztül nézve: a Boston legutóbbi hét olyan playoff-párharcát megnyerte, ahol az első mérkőzést behúzták, miközben az Orlando történelme során csupán egyszer tudott továbbjutni - 11 kísérletből - olyan párosításból, melyen bukták a nyitó meccset.
Jó érzéssel léptünk pályára, éreztük a játék ritmusát, egybe volt a védekezésünk, működtek a passzaink, a Cleveland elleni mérkőzés sebessége még benne volt a lábainkban. – vélte a 22 pontos Paul Pierce – Azonban arra számítunk, hogy az Orlando sokkal jobb lesz kedden. Egy hetet pihentek most, mindenki döntse el, hogy ez nekik vagy nekünk volt e jobb.
El kell felednünk ezt a mérkőzést, de okulnunk kell belőle. – elmélkedett Dwight Howard – Sokan beszéltek a veretlenségi sorozatunkról, de a csapat ezzel nem nagyon foglalkozott. Az lett volna a feladatunk, hogy minden negyedet megnyerjünk és keményen kosarazzunk, de ők voltak az agresszívabbak, ezért tudtak ők győzni. Folytatás kedden, ugyanígy Orlandóban."
Hiába várta veretlenül, 8 playoff-győzelemmel a háta mögött a Boston Celtics elleni Keleti Főcsoport-döntőt az Orlando Magic csapata, pocsék első három negyedüknek köszönhetően az utolsó 12 perc során mutatott feltámadásuk sem ért diadalt.
Utolsó kommentek