A kosárlabda Euroliga Top 16-os középdöntőjének E csoportjában a győzelemmel kezdő Partizán Belgrád a torna során egyedüliként 100 százalékos FC Barcelona csapatát fogadta. Meglepetésre sokkal jobban kezdte a meccset a fantasztikus, 8 ezres közönsége által hajtott Partizan, az első negyedet 11 ponttal nyerte a szerb csapat, és a félidőre is meg tudta őrizni ezt a különbséget. A mérkőzés a második félidőben fordult meg, a harmadik negyedet 23-8-ra nyerte a Barcelona, azonban a Partizan a záró játékrészben vissza tudott jönni, és 61-61-re végződött a rendes játékidő. Ebben mindkét csapat idegesen játszott, összesen 13 pont született, és végül Rasic büntetőből szerzett pontjaival a Partizan elvette a Barcelona veretlenségét.
Szintén az Euroliga Top 16-os csoportkörében az Olympiakos ellenfele a Khimki Moszkva volt. A H csoport eddigi veretlen csapatainak találkozóján a hazai csapat kezdett sokkal jobban, az első negyedben 12 pontos előnybe került a görög bajnokság ezüstérmese. A második és a harmadik negyedben összesen három pontot tudott hozni ellenfelén a Khimki, így a záró játékrész előtt még mindig volt 9 pont előnye az Olympiakosnak. Ehhez pedig az utolsó 10 percben még kilencet tett hozzá a görög csapat, amely a végén nagyon simán 87-69-re győzött. A görög csapatban ezúttal nem volt igazán kiemelkedő egyéni teljesítmény, viszont hatan is legalább 9 pontot dobtak, így igazi csapatmunkával szerezte meg második győzelmét az Olympiakos.
Utolsó kommentek