Hihetetlen meccset játszott a magyar válogatott tegnap Szlovákia ellen. Magát a meccset sok helyen leírták, de nem csak a meccs miatt adtam ezt a címet a bejegyzésnek. Délután öt körülre mentünk oda a csarnokhoz, ahol már gyülekeztek a szurkolók, többségében szlovákok. Kellemes sörözgetésbe fogtunk, beszélgettünk rendezőkkel, két Elvisnek öltözött finnel, szlovákokkal, és mindenkivel aki odaállt mellénk. A legviccesebb egy akkreditált fotós volt, aki hatkor (a meccs 20:15-kor kezdődött) már annyira be volt rúgva, hogy alig állt a lábán, kiváncsi vagyok milyen fényképeket csinált.

Maga a jégpálya iszonyúan el van dugva, Zürich egyik elővárosában van, egy erdő szélén, hihetetlen nyugalom uralkodik a helyen, már amikor nem épp valamelyik szurkolói csoport kiabálása hallatszik.

A meccs előtt egy órával nyitották ki a kapukat, előtte viszont az előző meccsről mindenkit kitereltek, és ez arra volt jó, hogy kiderüljön: sokkal több a magyar szurkoló, mint a szlovák, amit két órával azelőtt még nem gondoltam volna. Már kint is mi voltunk hangosabbak, hogy aztán bent 60 percig folyamatosan szóljon valamilyen rigmus, elképesztő volt, hogy tényleg nem nagyon volt olyan pillanat, amikor nem indítottak el valamilyen ritmust a dobosok. Szóval nagyszerű volt, egyben nagyon fárasztó is, dehát ezért jöttünk :)

A mérkőzés után amikor gratuláltam a mellettünk sétáló szlovákoknak, nagyon sokan mondták, hogy ők gratulálnak nekem, mert igazából mi nyertük ezt a meccset... és azt hiszem, hogy igazuk volt.

Ma városnézés, holnap Magyarország - Kanada, reméljük valami hasonló eredménnyel.