A 4,5 millió dollár összdíjazású, Miamiban zajló férfi tenisztornán tovább folytatja menetelését a világelső Rafael Nadal. Az első helyen kiemelt spanyol játékosnak ugyanakkor nem volt könnyű mérkőzése a harmadik fordulóban, hiszen a portugál Frederico Gil alaposan megmozgatta őt. Az első szettben a selejtezőből érkezett portugál játékos ráadásul el is vette Nadal adogatását, igaz ez a játszma így is Nadalé lett végül 7-5 arányban. A második szettben sem kímélte Nadalt a fiatal luzitán, aki ismét elvette a világelső szervagémjét, sőt 2-0-ra is vezetett. Ekkor azonban az idén már megszokott, erőtől duzzadó játékot láthattuk Nadaltól, aki végül 7-5, 6-3-as győzelmével jutott tovább, és a 16 között majd majd Stanislas Wawrinka lesz a sorozatban 10 győzelemnél járó világelső ellenfele.
A lényeg az, hogy van újabb egy napom a javulásra, holnap ennél jobban kell tlejesítenem. A mai produkciómra ugyanis nem gondolok vissza jó szívvel – értékelt Nadal a találkozó után.
A negyedik helyen kiemelt skót Andy Murray ellenfele a chilei Nicolas Massu volt a hétfői játéknapon. Az athéni olimpián egyéniben és párosban is győztes Massu nagyszerűen kezdte a mérkőzést, hiszen rögtön elvette Murray adogatását és 2-0-s vezetésekor már brékelőnybe is került. Murray azonban nem adta fel a küzdelmet és visszavette az adogatását, majd újabb brékeket követően, ha nehezen is, de hozta 6-4-el a szettet. A második játszmában is tovább folytatódott az éles küzdelem, a több mint másfél óráig tartó mérkőzés végén Murray 6-4, 6-4 arányban győzött és továbbjutott. A nem túl meggyőzően teljesítő skót játékos ellenfele a következő körben a szerb Viktor Troickij lesz .
Spanyol párharcot is láthatott a nagyérdemű Miamiban: az idei Ausztrál Nyílt bajnokság elődöntőse, Fenrando Verdasco valamint Feliciano Lopez részvételével. Az idei szezonban parádézó Verdasco az első játszmában öt bréklehetőségéből egyet sem tudott kihasználni, Lopez viszont 1-ből egyet megoldott, így a nyitó játszma utóbbié lett. A másodikban szenzációsan adogatott a világranglista nyolcadik Verdasco, aminek egyenes következménye volt, hogy kiharcolta a döntő játszma lehetőségét. Ahol Verdadco fejben megint erősebbnek bizonyult ellenfelénél, kétszer is nyert játékot fogadóként, s végül a mérkőzést is behúzta 3-6, 6-3, 6-4 arányban. A nyolcad-döntőben Radek Stepanekkel mérkőzhet Verdasco.
Szintén a harmadik fordulóban rendezték az argentin Juan Martin del Potro és a szerb Janko Tipsarevic találkozóját. Az alig több mint egy óráig tartó mérkőzésen a papírforma érvényesült, hiszen a hatodik kiemelt del Potro magabiztosan teniszezve jutott tovább.6-4, 6-1-el. A 16 között David Ferrer lesz az argentin ifjonc ellenfele.
A torna 18. kiemeltje, Radke Stepanek pocsékul kezdte a Fernando Gonzales elleni harmadik fordulós mérkőzését, merthogy pillanatok alatt 1-4-es hátrányba került. Innen harcolta ki a tie-break lehetőségét az első játszmában, amit annak rendje és módja szerint meg is nyert a cseh játékos. A másodikban egyetlen brékelőny elég volt Stepaneknek a sikerhez, s végül 7-6, 6-4-el masírozott a 16 közé Miamiban, az elmúlt hét évben hatodszor.
A torna fennállásának 25 éve során először fordul elő, hogy az első 11 kiemelt kivétel nélkül ott van a legjobb 16 között a férfimezőnyben. Ehhez David Ferrer győzelmére is szükség volt: a spanyol Csilicset verte három játszmában, szett hátrányból fordítva.
Utolsó kommentek