Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Olimpiai érdekességek - augusztus 9.

2008.08.09. 18:49 - VÁTA

Címkék: cselgáncs érdekességek ryoko tani katerina emmons mariel zagunis

Az olimpia első versenynapján ugyan csak hét számban osztottak aranyérmet, de így is számtalan érdekességgel találkozhattunk:

A cseh küldöttség számára jól sikerült az olimpia nyitónapja, hiszen az athéni olimpián mindössze egy aranyérmet (Roman Sebrle tízpróbázó révén) nyerő ország rögtön az első versenyszámban, a női légpuskásoknál aranyérmet ünnepelhetett Katerina Emmons sikerénél.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az első napon a női cselgáncsozók 48 kg-os kategóriájában Csernoviczki Éva szerzett hetedik helye az eddigi legjobb magyar női eredmény beállítása. Női cselgáncsozóink közül Gránitz Éva szerzett egy hetedik helyezést még 1992-ben a +72kg-os súlycsoportban. Rajta kívül Pekli Mária szerzett ugyan egy bronzérmet Sydneyben, de akkor már auszrál színekben versenyezve érte el mindezt.
 
A női vívók olimpia egyéni küzdelmeiben korábban egyszer fordult elő, hogy egy nemzet kibérelte volna a dobogót. Még 1988-ban volt csupa NSZK-s versenyző a női tőrözök versenyében, amikor Anja Fichtel mögött Sabine Bau és Zita Funkenhauser állt a dobogón. Ma az amerikai női kardozók tripláztak, Mariel Zagunis megvédte címét, mögötte az athéni bronzérmes Sada Jacobson és a 2006-os világbajnok Rebecca Ward végzett. A férfi vívóknál ilyesfajta triplázásra kilencszer volt eddig példa (1912-ben és 1952-ben három magyar kardozó állt az olimpiai dobogón)
 
Az érmek számát tekintve minden idők legeredményesebb cselgáncsozó olimpikonjává vált a japán Ryoko Tani, aki a 48 kg-os súlycsoportban megszerzett bronzérmével. Az eddigi két aranyérem (Athén, Sydney) és két ezüstérem (Barcelona, Atlanta) mellé most első bronzát is megszerezte a japán dzsudoka.

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr56608368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bodzasfanta · http://bodzasfanta.freeblog.hu 2008.08.09. 19:56:49

Csernoviczki. Nem Csernovitzky ha jól tudom.
süti beállítások módosítása