A túraautó világbajnokság mezőnye három hetes szünetet követően száll harcba a bajnoki pontokért, méghozzá Csehországban, a legendás brno-i aszfaltcsíkon. A világbajnoki cím védője, Yvan Müller idén is kiválóan áll: öt versenyhétvégét követően vezeti a pontversenyt, igaz, előnye minimális, mindössze 3 egység Augusto Farfus előtt. A francia az esélyeket latolgatta nekünk:
Az eredményünk nagyban fog múlni az időjáráson, merthogy a pálya jobban fekszik a BMW-knek, elsősorban a versenyt figyelembe véve, egy körön mi is jók vagyunk, azonban a SEAT-om jobban „eszi” a gumikat a verseny során. Tehát amennyiben esni fog vasárnap, jók leszünk, márpedig jelenleg esik. A meteorológusok még nem tudják mi lesz a hétvégén.
Van valaki, aki a hétvégi versenyeken mindenképpen szeretne bizonyítani: Robert Huff ugyanis a legutóbbi valenciai hétvégén két 22. helyet szerzett, ami gyári pilótától elfogadhatatlan.
Remélem elöl végzek majd, hiszen Valencia terített betli volt, főként ha a sikeres marokkói és franciaországi versenyt vesszük alapul. Brno kedves a szívemnek, hiszen itt nyertem életem első WTCC futamát, 3 évvel ezelőtt. Ezért aztán nagyon reménykedem a jó hétvégi szereplésben, de ha így esik vasárnap is, lecserélhetjük az autókat hajókra. – viccelődik a brit.
A brno-i futam szombati időmérő edzését délután 3 órától élőben közvetítjük az Eurosport 2-n
Utolsó kommentek