Csütörtökön rendezték a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőinek visszavágóit, és két párharcban is a vendég csapat 3-1-es előnyt őrzött a visszavágó előtt. Az egyik ilyen mérkőzésen a Manchester City a Hamburgot fogadta, az angolok ráadásul korán hátrányba kerültek a visszavágón, Guerrero talált be a 12. percben. Öt perccel később Elano tizenegyesből egyenlített, majd az 50. percben egy gólra kerültek a továbbjutástól az angolok, amikor Caicedo lőtt a Hamburg kapujába. Az az egy gól azonban nem jött össze a Citynek, a Hamburg 4-3-mas összesítéssel jutott tovább.
A másik 3-1-ről induló mérkőzésen az Udinese fogadta a két gól előnyt őrző Werder Brement. Gökhan Inler szerezte meg a vezetést az olaszoknak a 15. percben, a 28-ikban azonban Diego egyenlített. Két perccel később ismét az Udinese vezetett, Quagliarella góljával, majd 8 perccel később már hosszabbításra állt a párharc, ismét az olasz csatár talált be. A második félidőben azonban az Udinese nem tudta tartani magát, Diego a 60. percben újból vezetést szerzett összesítésben, majd Pizarro állította be a 3-3-mas végeredményt, a Werder a Hamburggal játszik az elődöntőben.
Két francia-ukrán párharcot is rendeztek az UEFA-kupa negyeddöntőiben, a Dinamo Kijev gól nélküli első mérkőzés után fogadta a Paris St Germaint. Már a negyedik percben az ukránok jutottak vezetésthez, Bangoura lőtte ki az alsó sarkot Milevskiy passza után. A 16. percben már kettő volt a Dinamo előnye, Landreau követett el egy hatalmas hibát a levegőbe fejelt labda után. A 61. percben végleg eldőlt a továbbjutás, Landreau ismét bizonytalan volt, Vukojevic pedig a Dinamo történetének 400. európai kupagólját szerezte, így 3-0ra az ukrán csapat győzött.
A Shakhtar Donetsk 2-0-s előnnyel utazott Marseillebe, és a 30. percben szinte eldöntötte a továbbjutás kérdését, Fernandinho talált be éles szögből. 13 perccel később Hatem Ben Arfa egyenlített, ám a Marseille még ekkor is három gólra volt a négy közé kerüléstől. Ráadásul a 93. percben Luiz Adriano gólja azt jelentette, hogy a Shakhtar az elődöntős csapatok közül egyedüliként kettős győzelemmel került a négy közé. Az elődöntők első találkozóit két hét múlva rendezik, az már biztos, hogy a május 20-ai isztambuli döntőben német-ukrán összecsapás lesz.
Utolsó kommentek