Még nincs aranyunk, mindeki csalódott.

Megint egy elveszített döntő. Keressük az okokat. Riporterek kérdeznek okosakat a döntőről. Kicsit kérdően, kicsit felelősségre vonóan, kicsit vádlóan. Miért nem bírtad? Hiszen már csak tizenöt másodperc volt hátra.

Fodor Zoli értékel. Nem érdemel győzelmet - azt mondja - mert nem tudott akciót csinálni ellenfelén. Zoli szerint az olasz megérdemelte a sikert, mert jobb volt és a lehető legjobb pillanatban elővett egy olyan akciót, amelyre nem számítottak az előzetes taktika kidolgozásakor. 

Én is szomorú voltam a döntő után, hiszen Zoli nem győzött. Ugyanakkor örültem annak, hogy ezúttal nem jött megint a hajánál fogva előrángatott magyarázat. Hogy lejtett a pálya, hogy gyenge a sportiplomáciánk, hogy a bíró ellenünk fújt, hogy a sorolásnál nem volt szerencsénk, hogy az olasz már kívül indította az akcióját, hogy ha nincs az öt órás szünet a döntő előtt, stb. Akkor talán meglett volna. Csupa talán, meg ha. 

A sportban benne van a vereség, benne van a kudarc lehetősége, ettől szép és ettől drámai is egyben. A sportolók tudják ezt a leginkább és a kudarc is nekik fáj a legjobban.

Zoli, a döntő utáni nyilatkozatodban igazi sportember voltál. Ez pedig talán még az aranynál is többet ér!