Már ami a férfiakat illeti! Nem mintha a kínai hölgyek olyan sokszor jeleskedtek volna az élen ebben a sportágban, ezenkívül a rendező országnak eddig csak egyetlen aranya volt, az is még 88-ból. Nem az a meglepetés, hogy vívásban is lett kínai arany (miért pont ott ne lett volna), hanem az, hogy egy férfi kardozónak sikerült mindez. Az olimpiai döntőt a világranlista 10. helyezett Zhong Man vívta a 31. francia Nicolas Lopezzel.
De senki ne higgye, hogy rangon aluli asszók zajlottak a vívóteremben, sőt! Élmény volt nézni a kardversenyt, majd minden találat egy szépen kidolgozott akció végeredménye volt. A bronzérem végül Sydney bajnokának, a román Mihai Covaliunak a zsebébe vándorolt, aki a kisdöntőben a francia Julien Pillet-t verte egy szintén fergeteges találkozón.
És hova lettek a nagy esélyesek? Az oroszok még az első körben kiestek, csak úgy, mint Nemcsik Zsolt. A címvédő és a világranglista első pedig már a másodikban búcsúzott. Egyébként is az első tizenhat vívó közül mindössze öten jutottak be az olimpián a legjobb nyolc közé. Abban a fegyvernemben született tehát eddig az olimpia legnagyobb meglepetése, amelyre ez a legkevésbé jellemző.
15. Szilágyi Áron
18. Nemcsik Zsolt
19. Decsi Tamás
Utolsó kommentek