Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Zsinórban harmadszor kapott ki a címvédő

2010.12.01. 11:20 - rdani

Címkék: kosárlabda kosárlabda nba

Hét mérkőzést rendeztek kedden az Észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) alapszakaszának aktuális játéknapján. A címvédő Los Angeles Lakers két elvesztett mérkőzéssel a háta mögött lépett pályára Pau Gasol korábbi, testvére, Marc Gasol jelenlegi csapata, a Memphis Grizzlies ellen, idegenben. Kiegyenlített találkozót láthatott a közönség, az első negyed után döntetlen volt az állás, majd félidőben is csak két pont volt a különbség, a hazaiak javára. A harmadik negyedet aztán három ponttal megint a Grizzlies nyerte, de hajrára összekapta magát a Lakers, sőt, két pontos hátrányban a győzelemért támadhatott az utolsó 10 másodpercben. Ekkor azonban Mayo remekül védekezett Bryanten, aki passzolni kényszerült, Ron Artest utolsó másodperces hárompontosát pedig Rudy Gay blokkolta, aki karriercsúcsnak számító hat blokkolt dobással zárta a mérkőzést. A 98-96-os győzelemhez nagyban hozzájárult Mike Conley is, aki 28 ponttal, köztük 5-ből 4 jó hárompontos kísérlettel fejezte be a meccset. A túloldalon Kobe Bryant 29 pontja, és Pau Gasol 15 pont-14 lepattanós dupla-duplája sem volt elég, zsinórban harmadik meccsén kapott ki a címvédő.

 

 

 

 

 

 

 

 

További eredmények:
Cleveland Cavaliers - Boston Celtics: 87-106
Orlando Magic - Detroit Pistons: 90-79
Philadelphia 76ers - Portland TrailBlazers: 88-79
New York Knicks - New Jersey Nets: 111-100
Sacramento Kings - Indiana Pacers: 98-107
Golden State Warriors - San Antonio Spurs: 98-118.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr852485554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.