Eurosport.blog.hu

Salakblog

Utolsó kommentek

Kép galéria

Iverson hivatalosan is a Besiktasé

2010.10.30. 00:53 - VASARELY

Címkék: férfi kosárlabda

Pénteken hivatalosan is eldőlt, hogy az NBA utóbbi másfél évtizedének egyik kiemelkedő tudású klasszisa, Allen Iverson Törökországban, a Besiktas együttesében folytatja pályafutását. Ügynökének állítása szerint a holtidényben már egyetlen NBA-s csapat sem kereste Iversont, aki így végül két évre szóló, négymillió dolláros szerződést kötött a török együttessel.

Allen Iverson: „Nem hiszem, hogy a képességeimen múlik, hogy jelenleg nem egy NBA csapat keretéhez tartozom. Szerintem sok más szempont okozta a szakítást a ligával. Talán túl sok negatív dolog vett körbe mostanság, ami nem tett jót a rólam kialakult képnek és emiatt nem akart engem egyetlen csapat sem az Államokban. Nagyrészt az én hibám, hogy nem az NBA-ben játszom most, de nem kesergek emiatt, hanem megpróbálok előre nézni és az új feladatokra, az új kihívásra koncentrálni.”

A jelenleg 35 esztendős, az NBA korábbi többszörös gólkirályának számító és egykoron a legértékesebb játékosnak (MVP) is megválasztott Iverson a hírek szerint hétfőn érkezik Isztambulba, ahol a szurkolóknak is bemutatják őt.

A bejegyzés trackback címe:

https://eurosport.blog.hu/api/trackback/id/tr442409034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quantum Torrentino 2010.10.30. 12:17:26

Szólni kellene az Indexnek, hogy felcserélték a "t"-t a "k"-val a címben.
süti beállítások módosítása