A hétvégén az év legnagyobb érdeklődéssel várt magyar érdekeltségű összecsapására kerül sor Kielben, ahol a hosszú évekig regnáló veretlen félnehézsúlyú világbajnokunk, Erdei Zsolt feladván WBO címét szembe száll az olasz Giacobbe Fragomenivel, aki a WBC cirkálósúlyú világbajnoka. Erdei győzelmével az első magyar profi lehet, aki két súlycsoportban is világbajnoki címet szerez, és sokan találgatják, hogy győzelme vagy veresége esetén visszavonul-e vagy előbbi esetében esetleg megtartja címét cirkálósúlyban. A német közszolgálati csatornának nyilatkozó Madár elárulta, hogy egyelőre nem tervezi kesztyűi szögre akasztását és a súlycsoportváltás minden bizonnyal csak egy kiruccanás lesz pályafutásában, hiszen Fragomeni után visszatér régi sikerei "színhelyére". „Bár már harmincöt éves vagyok, és huszonöt éve bokszolok, de most is teljesen motivált vagyok, és szeretnék továbbra is bokszolni. Azt hiszem ez csak egy kis kis rövid kiruccanás lesz, nem akarok feltétlenül tíz kilóval nehezebb fickók ellen bunyózni.” – mondja Zsolt, amit edzője Fritz Sdunek mester is helyesel. „Azt hiszem Zsolt visszamegy majd félnehézsúlyba, legalábbis ezt kívánom, a fizikumát nézve nem tudna sokáig cirkálósúlyú lenni. Ez egy jó kis tapasztalat lesz, amit Dariusz is végig járt, és Zsolt is képes lesz erre.” - nyilatkozta Sdunek. "Ha visszatérek félnehézsúlyba, akkor az Universum által valószínűleg egy másik (nem a WBO) szervezetnél kapok majd lehetőséget." - tette hozzá Madár. Persze mindez a hétvégi meccs kimenetelének a függvénye is, bár a fogadóirodáknál Erdei a toronymagas esélyes, Sdunek és Zsolt is óvatos a veterán olasszal szemben. "Nem szívesen találkoznék vele egy sötét utcában. – mondja Erdei az egykori rakodó munkásról. "Az USA-ban is vannak ilyen bunyósok, akik Bronxból jöttek, akik az utcáról verekedték fel magukat, szóval Fragomeni is ilyen, nem bokszoló, hanem elsősorban ütő." - mondja Sdunek. És hogy mit is ígér Zsolt a szurkolóknak. "Most a 13 és 31 a két szerencseszámom. Mindvégig küzdeni fogok, ezt megígérhetem, és azt is, hogy nagyon látványos mérkőzés lesz. Herr Fragomeni, kérem az övét!
Forrás: www.profiboksz.hu